Header

PIXIMRE MADÁRKALAUZ

SZÉNCINEGE
(Great Tit, Parus major)

Előfordulása:
Egész Európa területén találkozhatunk vele, de a mediterrán Észak-Afrikában és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Ázsiában Oroszországtól Japánig és Kínától Indiáig hatalmas területen előfordul. Egyes becslések szerint Magyarországon is több mint 1 millió példány él.

Megjelenése, fizikai jellemzői:
Kis termetű, színpompás madár. Testhossza 13,5-15 cm, szárnyfesztávolsága 22-23 cm, a hímek testtömege 16-22 gramm, a tojóké 14-20 gramm. Csőre, fejetetője és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, amelyek egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok kicsit sötétebbek. Szárnyain vékony fehér sávot visel.

Életmódja, táplálkozása:
Főként rovarokkal, ízeltlábúakkal, pókokkal, szöcskékkel, poloskákkal és hernyókkal táplálkozik. Időnként hibernáló denevéreket, más kisebb énekesmadarakat, zsezséket, sármányokat is zsákmányol és gyakran dögöt is fogyaszt. A fákból kiszedi a hernyókat, petéket. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábával a fákhoz szorítja, erős, hegyes csőrével feldarabolja. Télen főként az olajos magvakat fogyasztja, ilyenkor más madarakkal csapatba verődve gyakori látogatója a kihelyezett etetőknek.

Fészkelése, szaporodása:
Általában évente kétszer, tavasszal és nyáron költ. Fészkét erdőkben, parkokban fák odvaiba készíti, de szívesen veszi igénybe a kihelyezett fészekodúkat is. A fészket gyökerekből készíti, amelyet puha növényi anyagokkal, fűszálakkal, mohával, valamint állati szörszálakkal, tollakkal béleli ki. Fészekalja 8-10 tojásból áll, amelyen 12-15 napig mindkét szülő felváltva kotlik. A kikelt fiókákat mindkét szülő eteti, amelyek további 20-22 nap elteltével hagyják el a fészket. A hímet territoriális viselkedés jellemzi, területét énekelve védi a betolakodókkal szemben.

Védettsége:
Magyarországon védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Odú típusa:
Megtelepedéséhez "C" típusú odú kihelyezésére van szükség.

Figyelem! Téli etetésüknél az élelemhez kenyér hozzáadása annak élesztőanyag tartalma miatt, valamint füstölt és magas sótartalmú élelmek kihelyezése tilos!

Fészekalja:
Fészekalja az alábbi fotón megtekinthető:



Forrás: www.termeszettar.hu
___________________________________________________________________________________

Vissza
Főoldal

*** © Designed by Imre Simon ***